86659862_2734327613318513_5874380904230551552_n-12020. február 6-án ismét megtartották az egri Eszterházy Károly Egyetemen a „Tudományról Diákoknak Kíváncsiságból – Tehetségútlevél a TDK-hoz” elnevezésű rendezvényt, amelyen idén nyolc tanuló képviselte az iskolánkat, a Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziumát.

Gáspár Dominika (10. A, felkészítő tanára: Gintner Tamásné Hornyák Ágnes) a tehetség-útlevél megszerzése mellett II. helyezést ért el a verseny Irodalom és nyelvészet szekciójában. Beri Erika (10. D, felkészítő tanára: Kosárkó Györgyi) a tehetségútlevél mellett különdíjat is kapott a Társadalomtudományi szekcióban. Gyöngyösi Kitti (10. D), Kas Dorka (10. D), Kovács Fanni (10. D), Petróczi Fruzsina (10. A), Tamás Zsófia (10. D) és Vida József András (12. D) szintén tehetségútlevéllel térhettek haza a verseny első fordulójában elért teljesítményüknek köszönhetően. (Felkészítő tanáraik: Mezei Lili Alexandra, Gintner Tamásné Hornyák Ágnes és Kosárkó Györgyi.)

Az egyetem pályázati kiírásával hidat szeretne képezni a középiskolákban és a felsőoktatásban zajló tehetséggondozás között. Célja, hogy a középiskolai diákok minél hamarabb betekintést nyerhessenek a felsőoktatásban zajló TDK (Tudományos Diákköri mozgalom) tevékenységbe, amely a felsőoktatásban tanuló tehetséges, a tudományos problémafelvetés iránt érzékeny vagy egy-egy művészeti ágban kiemelkedő hallgatókat segíti kutatásaik megvalósításában, eredményeik publikálásában.

Felsőoktatási tanulmányaik megkezdése után a fiatalok így tudatosan kereshetik azokat a műhelyeket, melyek segítik őket a fejlődésben. Ebben nyújt támogatást a kiírt pályázat.

A verseny igazán színvonalas keretek között zajlott, a tanulók betekintést nyerhettek az egyetemi tanulmányok légkörébe, nagyon jól érezték magukat és remek tapasztalatokkal gazdagodtak. Reméljük, hogy a jövőben, még több pályázót indíthat iskolánk a megmérettetésen.

Kosárkó Györgyi
szaktanár