DSC_0233 copyMárciusban a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola diákjaként 23 társadalomismeret fakultációra járó évfolyamtársammal együtt rendhagyó órán vettem részt. Budapestről érkezett hozzánk Hann Péter szakértő, aki „Minden voks számít!”címmel tartott nekünk egész napos tréninget.

A program keretén belül megismerkedtünk a választások (nem csak politikai!) ismérveivel. Valamennyiünket meglepett, hogy a tréner mindezt interaktív feladatokon keresztül mutatta be nekünk, amit természetesen jobban élveztünk, mint a megszokott tanítási órákat. Általában csoportokban hajtottuk végre az elgondolkodtató, mégis élvezetes feladatokat, amik között volt plakáttervezés, vagy a mindenki által kedvelt Joe-labdája, valamint számos kreativitás igénylő, saját innovációkat kidolgozását igénylő feladvány. A csoportmunkának azért is volt számunkra jelentősége, mert a közös problémamegoldások igazán összekovácsolták a csapatot.

Az előadás során az életben is használható szavazási formákat tanultunk, amire szerintem szükségünk lesz az elkövetkező években. Döntéshozatal. Igen, az egy nagyon nehéz feladat, mert több embernek kell közös megegyezésre jutnia, de az előadás végére mindenki számára világossá vált, hogy az a legrosszabb megoldás, ha homokba dugjuk a fejünket. Ha megvan a lehetőségünk, hogy beleszóljunk, és egy kicsit a mi javunkra fordítsuk a választást, akkor azt az alkalmat nem szabad kihagyni. Bár vannak a csoportban, akik az életkoruk miatt a politikai választásokban még semmilyen formában nem vehetnek részt, az előbbi állítás az élet más területeire is igaz, és a rendhagyó órának köszönhetően – véleményem szerint – már sokkal bátrabbak leszünk.

Ezúton szeretném megköszönni mindazok közreműködését, akik hozzásegítettek minket ehhez a lehetőséghez, mert rengeteg olyan dolgot tanultunk, aminek később nagy hasznát fogjuk venni felnőtt életünkben.

Kovács Bianka
11.A