P1100665A Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakközépiskolájának tanulói és két tanára idén már 18. alkalommal vettek részt a nemzetközi környezetvédelmi projekthéten. A rendezvény keretén belül minden évben 20-20 lengyel, osztrák, cseh és magyar diák utazik a rendező iskolába, ahol egy hetes, környezetvédelmi témákat feldolgozó szakmai programban vesznek részt. Idén Szlovákia is egy 20 fős tanulói csoporttal képviseltette magát a programon, melyet ez alkalommal a csehországi Veseliben rendeztek meg. A hét témája: A fenntartható fejlődés a Veseli régióban. A résztvevő diákok 5 csoportban, különböző témákban szerezhettek szakmai tapasztalatokat és élményeket a közös munka és üzemlátogatások, kirándulások során. A csoportok témái pedig lehetővé tették a széles körű ismeretszerzést és megalapozták a jó hangulatot.

Az egészséggel és táplálkozással foglalkozó csoport „belekóstolt” a joghurtkészítés rejtelmeibe, majd pedig különböző laboratóriumi eszközök és műszerek segítségével elemezték munkájuk gyümölcsét.

A sör és alkoholmentes italokkal foglalkozó csapat látogatást tett a České Budějoviceben működő, világhírű Budweiser sörgyárban, a Trebonban található Regent sörgyárban, és megismerkedhettek a nagyüzemi és a tradicionális cseh sörgyártás jellemzőivel és különbségeivel.

Egy másik csoport az energia és fenntarthatóság témakörével foglalkozott a héten, így bepillantást nyerhettek a közelben lévő vízierőművek és a temelini atomerőmű működésébe is. Ugyanakkor a környező vidék halastavai, mocsárvidékei és az ott található tőzeg is feldolgozandó téma volt a héten.

Természetesen volt lehetőségünk megismerkedni Veseli városával, a helyi nevezetességekkel is. Szerda este pedig egy nemzetek közötti floorball bajnokságot rendeztek. Az este pedig nem csak a miatt marad emlékezetes számunkra, mert iskolánk csapata nyerte meg a versenyt, hanem hogy sikerült megmutatnunk a jelenlévők számára, hogyan kell teljes szívből és teli torokból szurkolni a csapatunknak!

Csütörtökön a projekthéten részt vevő diákok a megszerzett tapasztalataikat és a levonható következtetéseket a 13 órakor kezdődő projektzáró rendezvényen összegezték és angol nyelvű prezentáció formájában bemutatták a résztvevőknek, a vendégeknek és az érdeklődőknek. A záró rendezvényen minden nemzet rövid kulturális műsort mutatott be a vendégeknek.

A projekthét során a diákok kipróbálhatták és fejleszthették idegen nyelvtudásukat, új nemzeteken átívelő baráti kapcsolatokat alakítottak ki, megismerték egymás kultúráját és felejthetetlen élményekkel gazdagodtak.

Jövőre az ausztriai Yspertal ad otthont a nagy múlttal rendelkező nemzetközi környezetvédelmi projekthétnek.

Tóth Attila
kísérőtnár