Próza, vers, zene, tánc harmóniába olvadt össze abban a műsorban, amit október 23-án a Paulay Ede Színházban adott elő a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 11. C osztálya.
Mi, felnőttek sokszor általánosítunk, és hajlamosak vagyunk a mai ifjúságról azt mondani, hogy nem nyilvánítja ki az érzelmeit, és nemzetünk sorskérdéseihez sem tud felelősségteljesen viszonyulni. Nos, a fent említett műsorral épp az ellenkezőjét bizonyították diákjaink.
Osztályfőnökük, Szénási Tibor írta a forgatókönyvet, amely nem a dokumentumszerű hitelességre törekedett, hanem szüleink, nagyszüleink megélt fájdalmát szabad asszociációs képekben, hangulatokban villantotta fel. A hangulatidéző műsorban a kolléga is lenyűgözött bennünket a versmondásával. A szöveges tartalmat hatásos mozgáskoreográfia tette látványossá. Az egyszerre mozdulásban rejlő erő nagyságát jelképezte az a szilaj tánc, amit Balogh Gáborné kolléganő tervezett és tanított be a gyerekeknek.
A gondosan válogatott irodalmi és zenei részleteket a fiatalok olyan átéléssel, szabadon adták elő, hogy már a műsor elején valami láthatatlan érzelmi áramlás indult meg a nézők felé. Feszült figyelemmel kísértük a gyerekek komoly játékát. Némelyek halkan dúdolták az ismert dallamokat a szereplőkkel, mások meg újra átélték a saját fiatalkoruk immár történelemmé vált eseményeit.
A műsor végén innen-onnan felhangzó éljenzés és a hosszan tartó taps azt jelezte, hogy ezeknek a fiataloknak sikerült célba juttatni az üzenetet: nem hajthatunk fejet a szabadság eltiprói előtt.
De az is nyilvánvalóvá vált, hogy ez a nehéz, de szabad világban felcseperedett nemzedék mégsem olyan felelőtlen és nemes érzések nélküli, mint amilyennek mondják.
Köszönöm nektek ezt a szép októberi estét, kedves lányok és fiúk!
Dolgos Istvánné
magyartanár