December első hétfőjén – a hagyományokhoz híven – ismét megtelt a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium hátsó aulája, hogy a 9. évfolyam tanulói előadhassák bemutatkozó műsorukat.
Mint minden évben, így az idén is, az intézmény tanárai, dolgozói és diákjai mellett a szülök, családtagok, barátok és az általános iskolák volt nyolcadikos osztályfőnökei is részt vettek a nagy eseményen.
A hat osztály – a hat új közösség – igen rövid idő alatt állította össze és gyakorolta be a produkciókat. Ez volt a közösséggé válás első próbája, és elmondhatjuk, hogy igen jól sikerült: táncok, énekek, prezentációk, jelenetek váltották egymást. Nagyon talpraesettek voltak a diákok, és reméljük, három év múlva ugyanilyen sikereket érnek majd el a szalagavatón is.
Addig is kívánjuk nekik, hogy az elkövetkezendő években gyarapodjanak tudásban, kössenek életre szóló barátságokat és találják meg életcéljukat!

Tóthné Móra Melinda
osztályfőnöki munkaközösség
vezetője