Gólyatábor
Széchenyi-napok
Bemutatkozó est
Mikulás buli
Karácsonyi műsor
Szavalóverseny
Télbúcsúztatás a kollégiumban
Csillag születik
Pingpong verseny
Színházi világnap
Főzőverseny
Negyedikesek búcsúztatása
Környezetvédelmi vetélkedő
Aszfaltrajzverseny

Gólyatábor

Augusztus végén ismét megtelt a kollégium a leendő kilencedikes diákokkal. A regisztrációt követően több mint 150 kisgólya foglalhatta el szállását.
A tanulók megismerkedhettek egymással és tanáraikkal, az iskolával és a kollégiummal, valamint Tokaj nevezetességeivel és természeti adottságaival is.
A játékos feladatok csapatmunkát igényeltek, amelyekben a leendő osztályfőnökök segítségére is szükségük volt a diákoknak. A különböző, kreativitást és ügyességet is igénylő megmérettetéseken, valamint a hegyi túra során összekovácsolódtak az osztályok. A mozgalmas vetélkedőkkel színesített három nap után élményekkel gazdagodva térhettek haza a kisgólyák.
A tanévnyitóra már nem idegenként érkeztek a gyerekek, és a kollégisták is ismerős környezetbe költözhettek be.

Széchenyi-napok

Szeptemberben – hagyományainkhoz híven – megrendeztük a Széchenyi-napokat, amely idén több napos rendezvénysorozattá bővült, és változatos programokat kínált a diákok számára.
Az emlékműsoron és vetélkedőn kívül, kaszinót és kávéházat is nyitottunk.
A társalgóban idén először kiállítást rendeztünk Széchenyi és kora címmel, melynek segítségével a gyerekek megismerkedhettek a kor kultúrájával, gasztronómiájával, művészeti alkotásaival, valamint öltözködési szokásaival.
Klubszobánkat „Nemzeti Kaszinóvá” alakítottuk, ahol a diákok különböző játékos feladatok megoldásával pontokat gyűjthettek, a belső udvarban és az ebédlőben ügyességi versenyek keretében további plusz pontokat szerezhettek, melyeket a Pilvax kávéház mintájára átalakított büfében rétesre, teára és capuccinora válthattak be.
A rendezvény nagy sikert aratott a kollégisták körében, ezért szeretnénk a jövőben további programokkal színesíteni a rendezvénysorozatot.

Bemutatkozó est

Ősszel újra bemutatkozhattak a kollégium kilencedikes diákjai. A csoportok hetekig készültek a nagy napra, ahol zenés, táncos műsorokat adtak elő a felsőbb éves diákoknak és a jelen levő tanáraiknak. Az est második felében a DÖK által válogatott vicces feladatokat kellett megoldaniuk, melyekhez sorsolással választottuk ki a résztvevőket. Miután mindenki kellőképpen lisztes, mézes, mákos lett, közösen elmondták a gólyaesküt, ezzel kollégiumunk teljes jogú polgáraivá váltak.

Mikulás buli

December 5-én kollégiumunkba is ellátogatott a Mikulás. A Diákönkormányzat elnöke télapó ruhába bújt, a DÖK tagjai pedig vicces műsorral készültek, ami nagy sikert aratott a tanulók körében. Ezután a fellépő diákok változatos műsorokkal örvendeztették meg a közönséget. Idén először szépségversenyt szerveztünk, melyen Mikulás, krampusz és rénszarvas kategóriában díjaztuk a résztvevőket.
Az este folyamán mindenki kapott ajándékot a Mikulástól, aki reméljük, jövőre sem virgáccsal fog érkezni hozzánk!

Karácsonyi műsor

December 19-én a kollégiumi színjátszó kör karácsonyi műsorát tekinthettük meg.
Az előadásban híres rajzfilmek hősei elevenedtek meg. Frakk, Balu kapitány, Mazsola és Tádé, és még sokan mások gondoskodtak az este jó hangulatáról.
A műsort követően a negyedévesek hagyományos kántálását hallgathattuk meg, akik minden szintre elhozták a karácsony meghitt hangulatát.

Szavalóverseny

Január 22-én a Magyar Kultúra napja alkalmából szavalóversenyt rendeztünk, melyre szép számmal jelentkeztek diákjaink. A kollégisták előadhatták szabadon választott verseiket. A zsűri által legjobbnak ítélt előadók könyvjutalomban részesültek.

Télbúcsúztatás a kollégiumban

Idén is megrendeztük télűző farsangi mulatságunkat a kollégiumban. A fellépők színes és eredeti műsorokkal szórakoztatták a közönséget. Hagyományainkhoz híven több kategóriában díjaztuk a résztvevőket, így senki sem maradt jutalom nélkül. Reméljük mindenki jól szórakozott.

Csillag születik

A Koli Kafé nevű tevékenységi körünk tehetségkutató versenyt hirdetett. Színvonalas, néhány perc alatt előadható produkcióval lehetett nevezni. Jelentkeztek is a bátor amatőrök. Volt tánc (népi és modern), ének, vers, stand up comedy, gitár szóló. A zsűri nem volt könnyű helyzetben. Végül nálunk is csillag született, Dandás Martin személyében, aki autentikus táncával kápráztatta el a közönséget.

Pingpong verseny

A diákönkormányzat által meghirdetett házi versenyek közül idén az asztalitenisz bajnokság volt a legemlékezetesebb. A résztvevők csapatban mutathatták meg tehetségüket. A legjobbak jutalomban részesültek.

Színházi világnap

Kollégiumunk színjátszó köre nagy lépésre szánta el magát. Hagyományteremtő szándékkal színdarabot ad elő a Színházi Világnap alkalmából. A hetekig tartó lázas készülődés után, az iskolánk hátsó aulájában kialakított színpadon „felgördült a függöny” és kezdetét vette az előadás. Az Én édes Katinkám című bohózatot nézhette meg a lelkes közönség.

Főzőverseny a koliban

A Tokaji Ferenc Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium kollégista diákjai április 14-én rendezték meg hagyományos szabadtéri főzőversenyüket a kollégium belső udvarában.

Nyolc kollégista csoportunk és egy főzőpáros indult a megmérettetésen a kissé borongós időben. A legváltozatosabb étkeket készítették el. Csilis bab minden mennyiségben, készült pörkölt marha-, sertés- és csirke húsból, főztek nyulat, csülköt, brassói apró pecsenyét és palóc gulyást. A hangulat fantasztikus volt.

A verseny eredményéről sajnos nem tudunk beszámolni, mert a vörösboros sertéspörkölt elfogyott, mire a zsűri munkához láthatott volna.

Negyedikesek búcsúztatása

A kollégiumban töltött utolsó délutánjukon elköszöntünk a ballagó végzősöktől 1-2 kedves szóval, és egy kis búcsú ajándékkal, majd az eltelt négy év eseményei elevenedtek meg életképek formájában. Sok sikert kívánunk nekik a közelgő érettségihez!

Környezetvédelmi vetélkedő

A hangulatossá varázsolt kollégiumi ebédlőben 8 csoport versenyzett egymással. Beugró feladatként egy kérdőívet kellett kitöltetni 10 csoporttársukkal, majd a kiértékelés után kiselőadás keretében mutatták be az eredményeket. Ezt követően a környezeti elemekre ható szennyező forrásokat kellett csoportosítaniuk, majd a szmog két típusának tulajdonságait rendszerezték. Kis kémikusként végezték el a savas eső káros hatását szemléltető kísérletet, végül pedig fogalmakat kellett felismerniük meghatározások alapján egy szófejtő rejtvényben. Zárásul a zsűri értékelt és minden diák átvehette a jutalmat.

Aszfalt rajzverseny

A kollégiumi Diákönkormányzat aszfalt rajzversenyt szervezett. Hamar megtelt érdeklődővel a kollégium melletti parkoló. Takarítás és területfelosztás után munkához láttak a lelkes kis csapatok. A szervezők által választott téma: Tokaj. A hegy, a szőlő és bor egyik pályamunkáról sem hiányzott. A „művészek” satíroztak kézzel, radíroztak seprűvel. A zsűri értékelt és jutalmazott. Az elkészült műveket két napig csodálhatták meg a kíváncsiskodók, a városra zúduló felhőszakadás mosta el az alkotásokat.