A Magyar Géniusz Program keretében első ízben került sor a tehetségsegítő intézmények minősítésére. A Géniusz Hálózathoz tartozó több mint 400 Tehetségpont közül 109 jogosult az akkreditált kiváló, 38 pedig akkreditált tehetségpont cím viselésére. A minősített intézmények az akkreditáció eredményét igazoló dísztáblát és oklevelet a Tehetségpontok II. Országos Konferenciáján vehették át 2011. február 5-én, Budapesten.
Nagy örömünkre szolgál, hogy a II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési – Oktatási Intézmény és a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium is elnyerte az „Akkreditált Kiváló Tehetségpont” címet, ezáltal mindkettő a magyar tehetségsegítő mozgalom élvonalába került.
A II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési – Oktatási Intézmény évek óta sikeres tehetséggondozó tevékenységet folytat Bányai Éva igazgató, Földesiné Noviczki Rózsa tehetség koordinátor és Bódor Andrea pszichológus segítségével. 2004-ben megalakították a Tokaji Tehetséggondozás Decentrumot. Tevékenységi körük a Tokaji Kistérségre terjed ki, de eredményeiken állandó vendégek a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közeli települései is. Tehetséggondozó tevékenységük sokrétű. Végeznek szűrővizsgálatokat, tanácsadást, műhelyeket működtetnek, szerveznek konferenciákat, előadásokat, továbbképzést. Kiemelkedő eredményeket produkálnak a zenei, nyelvi és interperszonális tehetségterületeken. Sikeresek a komplex tehetséggondozó nyári táboraik. Munkájukat anyagilag támogatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közoktatásáért Közalapítvány és az Oktatásért Közalapítvány is. Az elismerés sem maradt el. 2007-ben elnyerték a Tehetséggondozó Bázisintézmény címet, 2009-től regisztrált Tehetségpont, 2011. február 5. óta „Akkreditált Kiváló Tehetségpont” címmel büszkélkedhetnek. Alapító tagjai a Tokaj és Térsége Tehetségsegítő Tanácsnak. A Tokaji Kistérség tehetségsegítő munkájában feltétlen számítunk további munkájukra.
A Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban szintén kiemelkedő tehetséggondozó munkát végezünk. Fogadjuk a kistérségben és 114 településre kiterjedő beiskolázási körzetünkben azonosított tehetségeket. A kiszűrt gyerekeket felkaroljuk, továbbfejlesztjük és a régió felső oktatási intézményei felé orientáljuk, karrierjüket követjük. Komplex természettudományos tehetséggondozó műhelyünk, térségi konferenciáink, nyári szaktáboraink számunkra is elhozták az elismerést. A tehetséggondozás bázisintézményeként és immár „Akkreditált Kiváló Tehetségpont” – ként folytathatjuk a kiemelkedő színvonalú munkát. Térségi szerepkörünknek megfelelően tehetségazonosítást, tanácsadást és tehetségfejlesztést egyaránt végzünk. Sokat teszünk a tehetségbarát társadalom kialakításáért, a Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseinek helyi szintű megvalósulásáért.
Gesztorálásunkkal alakult meg a Tokaj és Térsége Tehetségsegítő Tanács (TTTST), ami már elérte első sikerét. Eredményesen pályáztunk az Oktatásért Közalapítvány pályázatán. Két és fél millió forintot nyertünk, amit a TTTST munkatervében foglaltak végrehajtására fordíthatunk. Segítségünkkel jön majd létre 4 új tehetségpont (Tarcal, Rakamaz, Tiszanagyfalu, Gávavencsellő), működnek a partnerintézményekben tehetséggondozó műhelyek, lesz tanár továbbképzés, jó gyakorlatokat bemutató tehetségpontok találkozója, komplex térségi tehetséggondozó nyári tábor és térségi tehetségnap is. Büszkék vagyunk arra, hogy az országban 2010. december végéig megalakult tíz tehetségsegítő tanács egyike vagyunk.
Tokaj és térsége a két „Akkreditált Kiváló Tehetségpont” – nak köszönhetően a nemzeti tehetségsegítő hálózatban előkelő és meghatározó szerepre tett szert. Reméljük kitűnő munkát végző intézményeink azonosított, továbbfejlesztett tehetségeinek hasznosulásával térségünk felemelkedését, fejlődését is szolgálják majd.
Dr. Dankó József
TTTST titkára, térségi tehetségpont vezető