Iskolánk történetében először vehettünk részt a Határtalanul pályázat keretében határainkon túli magyar anyanyelvű oktatást folytató iskolával közös programon. Október 1-jén hétfőn reggel 8.00-kor Tokajból a kollégium parkolójából indultunk, a határt Csengersimánál délelőtt 11 órakor léptük át. Több diák életében most először hagyta el Magyarországot, érdeklődéssel figyelték a határon túli építészeti megoldásokat, a természet eltérő használatából származó látványt. Egy rövid pihenőt követően Máramarosszigetre délután 3 órakor érkeztünk.
A Leőwey Klára Elméleti Líceumban már vártak bennünket. A diákok az iskolát nézték meg, míg mi, a tanárok a partneriskola igazgatóságával és a segítő tanáraival ismerkedtünk meg, s átbeszéltük az előttünk álló hét logisztikai és szervezési feladatit. Közösen megkoszorúztuk az iskola névadójának, Leőwey Klárának, a helyi születésű pedagógusnak, 1848-as forradalmárának a szobrát.
Csatlakozott hozzánk 3 partner kolléga és jó pár Leövey-s diák, akik vezetésével megtekintettük a város nevezetességeit: a város központjában megtalálható református és a katolikus templomot, s az egyetlen megmaradt és működő zsinagógát, a kulturális palotát.
Gyorsan elszaladt az idő, de még világosban kiértünk a Máramarosszigettől 20 km-re levő Aknasugatag településre, ahol az elkövetkező 4 éjszakán a szállásunk volt.
Keddre eredetileg a Tisza parti hulladék felmérés végzését tűztük ki célul a 19-es út mellett az Iza folyó és a Tisza folyó torkolati szorosában és a hullámtéri erdőben. Partnereink azonban azt javasolták, hogy csak az Iza partjára menjünk, mert a Tisza partján mozgó 50 embert nem biztos, hogy jó szemmel nézik az ukrán határőrök.
Délelőtt a terepi felmérést, majd az adatok számítógépes feldolgozását a partneriskola informatika termében közösen elvégeztük. Az Iza folyó partjáról visszasétálva az iskola felé a kommunizmus áldozatainak emléket állító restaurált börtönt tekintetük meg.), A magyar nyelvű szakvezetésből megtudtuk, hogy itt raboskodott Erdély neves püspöke, Márton Áron is. Sajnos azonban a múzeumban megtekinthető kiállítások sem magyarul, sem angolul és németül nincsenek feliratozva, így a megértésüket és a benyomáskeltést a képekre hagyatkozva érhetik csak el.
A keddi ebédünk meglepetés volt sok diák számára, hiszen itthon ismert ugyan a puliszka mint étel, de közel sem olyan gyakori az asztalokra kerülése. A diákok jó része nem is ismerte, itt viszont megkóstolhatta.
Délután busszal elmennünk a közeli Rónaszékre, ahol az egykori sóbánya helyén tekintettük meg a bányászat felszíni nyomait. Érdekes volt látni, hogy egy egykor virágzó település hogyan néptelenedik el, és milyen idegenforgalmi potenciált emészt fel a gyönyörű természet. Kedd este igyekeztünk hamar a szállásra érni és felkészülni a szerdai napra, hiszen korán kellett kelnünk ahhoz, hogy a mintegy 100 km-re levő Borsa település felé magasodó Nagy-Pietrosz lábához időben odaérjünk. Nem titkolt terveink között szerepelt a csúcs 2303 m-es csúcsának közös meghódítása, azonban már előző héten olyan információkat kaptunk a partnereinktől, hogy a csúcson és annak közelében bizony kemény télies körülmények uralkodnak, jól fel kell készülni. Reggel 6 órakor indultunk a szállásról, Máramarosszigeten felvettük a velünk tartó diákokat és Takács Attila matematika tanár urat, aki gyakorlott túrázó, a hegyet is jól ismeri, amolyan „öreg róka”.
Délelőtt 10 óra környékén tudtunk elindulni a hegy derekánál található parkolóból a közel 5 km-es, de legalább 1000 m szintkülönbséget tartalmazó, egyre téliesebb körülményeket mutató túrára. A meteorológiai állomásra felérvén kis pihenőt tartottunk a kinyitott menedékházban, majd két részre oszlottunk. Csapatunk többsége elindult a csúcs irányába, menet közben a 16 egykori Levente kopjafáját koszorúztuk meg a magyar természetjárók nevében a mosolygó tó katlana fölött, míg a visszamaradt tanulók a Jazer tó vizéből vett minta kémiai analízisét végezték el (nitrit, nitrát, foszfát tartalom és pH).
A koszorúzást követően azonban úgy döntöttünk, hogy a hegyről történő biztonságos lejutás érdekében nem mászunk tovább a jeges, viharos szeles és ködös időben. Többen bánkódtak emiatt, de így legalább megmaradt a visszatérés lehetőségének csábító célja. Az alpesi vegetáció változásának megfigyelése, a gombagyűjtés, a természeti szépségek fotózása közben észrevétlenül jutottunk le ismét a buszunkhoz, majd jóleső fáradtsággal indultunk vissza Máramarosszigetre.
Csütörtökön szintén korán keltünk, célunk a Vas-ér völgye volt, ahol Erdély utolsó fakitermelő keskeny nyomtávú kisvasútjával jártuk be a Máramarosi-havasok csodálatos környezetét. A vasút 1933-35-ben épült fakitermelés céljából, manapság személyszállítást is végez, gőzmozdonnyal. 9 órakor indultunk Felsővisóból, majd egy köztes vízvételi állomást közbe iktatva mintegy 2,5 óra vonatozást követően érkeztünk meg Paltin állomásra.
Ez az állomás egy igazi csoda, a környék szépen kiépített piknik helyszíne.
Ott tartózkodásunk alatt legalább 3 szerelvénnyi turista érkezett meg még ide, így komoly érdeklődés közepette végzetük el a Vas-ér patakban BISEL vizsgálatot (bioindikációs vízminősítés). Sokan azt hitték, aranyat keresünk, és komoly aggodalom töltötte el őket, hogy itt nem akarnak újabb aranybányát látni.
Megnyugtattuk őket, hogy aranyat nem, de annál több kérészt illetve álkérészt találtunk a vízben, ami azt jelzi, hogy a folyó biológiai szempontból tiszta, első osztályú vízminőséggel rendelkezik. A hazaúton többen gyakorolhatták a cső alakú vaskályhába történő fűtés fortélyait, idehaza nemigen találkozunk ilyen fűtéssel vonatokon. A szállásra este 6 órakor értünk vissza, majd a vacsorát követően a szállásadónk, mindenki meglepetésére, egy nagy tábortűzzel kedveskedett nekünk.
A tűz mellett TFG-s és Lőwey-s diákok és tanárok együtt nézték a magasra szálló lángokat és idézték fel az elmúlt napok kalandjait, s belegondoltak abba, hogy a holnapi napon bizony elérkezik a hazautazás ideje. Este 10 órakor nagy ölelkezések és búcsúzkodások közepette indultak vissza a Lőwey-sek Máramarosszigetre, a tokajiak pedig az ágyba, hiszen reggel időben kellett kelni, és a szállást is tiszta állapotban kellett visszaadnunk. Pénteken reggel Máramarosszigetről a partnerekkel együtt meglátogattuk Máramaros leghíresebb látnivalóit, a jellegzetes, csúcsos tornyú, görög katolikus és ortodox fatemplomokat, melyek közül nyolc az UNESCO Világörökségi listájára is felkerült. Először Barcánfalvára mentünk, ahol a 62 m magasságú fatornyos templomot csodáltuk meg, valamint a köré épült többi nagyon szép épületet, melyek élő vallási skanzenként tárják elénk a legjellegzetesebb máramarosi építészeti hagyományokat. Itt őrzik II. Rákóczi Ferenc lobogóját is.
Utunk ez után Budfalvára, egy négy fiatornyos idős fatemplomhoz, majd Deszére a Szent Paraszkiva-fatemplomhoz vezetett. Ezek már nagyon régen épült templomok, mind a kettő egy-egy temető kellős közepén található. Sajnos történetükről kevés dolog olvasható az Interneten, turisztikai potenciáljukat még jobban ki lehetne használni.
Ebédidő magasságában visszamentünk Máramarosszigetre, ahol az iskola menzáján elköltöttük utolsó közös ebédünket (igen finom volt), és hazafelé vettük az irányt. A buszos szabályok előírnak pihenőidőt, így útközben megálltunk a Gutin-hágóban, ahol egy könnyed sétával még meghódítottuk egy olyan magaslatot, ahonnan jól látszódott a Kakastaréj nevű hegycsúcs.
Késő délután, 18 órakor léptük át a határt (mintegy 40 perces várakozást követően), este fél kilenckor minden szülő „átvehette” tőlünk az élményekkel feltöltődött gyermekét.
2019. május elején a Lőwey-s diákok és kollégák fognak jönni Tokajba, Hegyaljára, igyekszünk méltóan és gazdag programokkal fogadni őket!
Pataki Zsolt, 2018. október 16.
