Annyira vártuk ezt a napot! Szépen leszervezett résztvevők (az 55 fős busz majdnem kicsinek bizonyult), előadók, időjárás és darvak, minden tekintetben csak a szakmára lehetett figyelni. Esőt ugyan ígértek a meteorológusok, de mint már megszokhattuk, térségünkbe a fő hírvonalakkal ellentétben mindig jelentős késéssel érkezik meg az áldás.
Oly annyira, hogy gyakorlatilag ragyogó napsütésben érkeztünk meg a Hortobágyra 2016. október 20-án csütörtökön délután 14.00 órára, a Hortobágyi Nemzeti Park őszének legvonzóbb eseményére, a daruhúzásra. Tokajiaknak és környékbelieknek nem ismeretlen madár hazánk egyik legféltettebb madara, a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe, amelyből ilyen idő tájt több tízezer időzik a területen napi ritmusuknak megfelelően: napközben a Hajdúság löszalapú termékeny talaján termő több ezer hektár kukoricaföldön töltekeznek a telelésre, míg a nap leszálltával több százas csapatokban húznak vissza az éjszakázó helyeiket jelentő leengedett halastavak vizes, mocsaras területeire.
Programunk a HNP Látogatóközpontjában egy igen tartalmas és szakmai előadással, majd a darvak életét bemutató filmvetítéssel kezdődött. Ezt követően szakvezetőnkkel az Elepi-halastó leengedett nevelőtavához utaztunk, ahol egy spektív segítségével olyan közel kerültek hozzánk a vizeken lármázó darvak, hogy szinte meg is simogathattuk volna őket (egy páran biztosan erről álmodoztak). Ahhoz persze túl félénk állatok, hogy messziről ne vették volna észre népes csapatunkat, így a vízre szállásukat távcsöves távolságban hajtották végre nagy rikoltozások közepette. A megfigyelőpontunk zseniálisan kiemelkedett a terepszintből, így lehetővé tette, hogy mindenki egyformán hozzá férhessen a látványhoz és a lármás élményhez. Buszunk parkolójától a halastó gátját és a megközelíthetőségi útvonalat sikerült oda-vissza is lábon megtenni. Csodálatos naplementében volt részünk, s miközben megvártuk az utolsó csapatok behúzását is, visszafelé erőteljesen ránk sötétedett. Ettől nagyobb bajunk azonban nem volt, nem fáztunk, nem áztunk, meglepetésre még szúnyogokat is csapkodtunk, és egy kicsit még melegünk is volt a sok magunkra vett ruhától. (Előzetesen lehet, kicsit túlkészültük a dolgot, mindenki azt hitte a Spartan itt lesz, és nem Tokajban a hétvégén :).
Szakvezetőnk segítségével sok diákunk megtanulta elkülöníteni az esti szürkületben a nagy liliket a vetési lúdtól, a récéket az egyéb madaraktól. A Nemzeti Parknak a szervezésért, a türelemért és a sok-sok szakmai tartalomért, a kollégáknak a rengeteg érdeklődő beszervezéséért, a kíséretért, a fenntartónak az anyagi erőforrások megteremtéséért jár a nagy piros pont. Számunkra a program végén hangzott el a legnagyobb dicséret a szakvezetőnktől: Ő szeretné nekünk megköszönni, hogy ilyen szervezetten és érdeklődéssel fordultunk a programjukhoz, régen találkozott ilyen jó csoporttal (pedig már egy hónapja minden este ez a munkája).
Köszönjük!
