Már korábban hírt adtunk róla, hogy 2010. novemberében megalakult a Tokaj és Térsége Tehetségsegítő Tanács (TTTST), melynek gesztor intézménye a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. A vezetőség azonnal munkához látott. A megalakulást követő napokban elkészítettük első pályázatunkat és határidőre eljuttattuk a kiíróhoz. Az Oktatásért Közalapítvány kuratóriuma elfogadta azt, és 2,5 millió forint támogatást ítélt meg számunkra. 2011. március 2-án, a projektindító tanácskozáson örömmel számolhattunk be a TTTST tagjainak, hogy pályázatunk nyert, a projekt indulhat.

A Nemzeti Tehetség Program és a Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Programban lévő lehetőségek megismertetését a Géniusz Program szakmai-oktatói adatbázisában regisztrált szakember igénybevételével terveztük. A TTTST projektindító ülésén már meg is történt az első előadás. Négy új Tehetségpontot kívánunk létrehozni. A TTTST munkájába bekapcsolódott általános iskolák – Rakamaz, Tarcal, Tiszanagyfalu, Gávavencsellő – jelentős és sikeres tehetséggondozást folytatnak. Valamennyien alkalmasak arra, hogy tehetségpontként működjenek. A tanács segíti a feltételek megteremtését (pl. kellő számú megfelelő képzettséggel rendelkező szakember), a regisztrációt, a tehetséggondozó műhelyek megszervezését, működtetését.

A megfelelő képzettségű szakember biztosítása érdekében 15 fő részére megszerveztük az „Iskolai tehetséggondozás” című 30 órás akkreditált továbbképzést. A továbbképzést a B-A-Z Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében a Debreceni Egyetem oktatói tartják.

Az új Tehetségpontok feladata minimum 30 órás tehetséggondozó műhely működtetése. A TTTST segítette az iskolák hagyományainak és eddigi sikereinek leginkább megfelelő műhelyek megszervezését. 2011. február 15-étől beindultak a műhelyfoglalkozások. Minden új hálózati intézményben van műhely. A TTTST támogatásával egységesítettük a dokumentumokat (munkanapló, tehetségazonosító lap, tehetségígéretek nyilvántartó lapja, pénzügyi elszámoláshoz szükséges nyomtatványok).

      A már működő Tehetségpontok – II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Oktatási és Nevelési Intézmény; Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium –  régóta rendelkeznek műhelyekkel. Ők vállalták a térségi komplex tehetséggondozó nyári tábor megszervezését. Minden műhelyből a négy legkiemelkedőbb eredményt elért tanuló (6×4 fő) vesz részt a 3 napos táborban 2011. augusztus végén.

Az egyes intézményekben lévő jó gyakorlatok megismerését szolgálja a „Jó gyakorlat”Tehetségpontok bemutatása című programunk. Ennek keretében havonta más Tehetségpontot látogatunk meg.

A TTTST szervezésében kerül sor a Tehetségpontok Térségi Tehetségnapjának megszervezésére (2011. október). Ennek helyszíne a tokaji Paulay Ede Színház lesz. Előadásokra kerül sor és valamennyi tehetséggondozó műhely bemutatkozására.

Ebben a térségben ilyen jellegű hálózati együttműködés szervezett formában nem volt. Ehhez jelent új lehetőséget a TTTST megalakulása és hálózatként történő működtetése. Az ország leghátrányosabb helyzetű régiói és kistérségei gyermekei számára nyílik így lehetőség tehetségük kibontakoztatására. Ez konkrétan abban nyilvánul meg, hogy képzett szakemberek irányításával, a legmegfelelőbb módszerek alkalmazásával működő műhelyek munkájában vehetnek részt térítésmentesen (idegen nyelv, dráma, színjátszás, informatika, matematika, történelem, természettudományok). A hálózati együttműködés biztosítja a jó gyakorlatok megismerését, elterjedését, az átjárhatóságot. A korai szakasztól megkezdett tehetségfejlesztést töretlenül lehet folytatni az alapfok után a középfokon, és orientálni a felsőfok felé. A tehetségek követése így válik egyszerűvé és lehetővé.

Dr. Dankó József, TTTST titkára