Tokaj város kulturális életét gazdagítja az 1972 óta megrendezett nyári írótalálkozó, melynek gyökerei Tiszaladányba nyúlnak vissza. Kezdetben a Hazafias Népfront szervezésében valósult meg, ahol főként a térségben élő és alkotó, illetve az innen elszármazott írók vettek részt, érzékenyen reagálva a társadalmi jelenségekre, az egyes rétegek problémáira. A résztvevői kör bővülésével irodalmi utakat szerveztek Észak – Kelet Magyarország irodalmi, történelmi és művészeti örökségének megismerése, az emlékhelyek ápolása céljából. Az egész napos tanácskozásokon és az azokat követő kulturális rendezvényeken már nem csak írók, hanem filozófusok, politológusok, irodalomtörténészek, publicisták, kritikusok, színházi szakemberek, pedagógusok, zenészek, művészek is megjelentek. A szellemi közösséggé formálódott Írótábor a felelős irodalmi gondolkodás és nemzettudat önkéntes műhelyévé vált. Különböző korszakokat jegyzett, erősödő közéleti, társadalmi bírálataival és a megoldásokat kezdeményező, majd sürgető ajánlásaival. A Tokaji Írótábor a rendszerváltás előkészítésében is jelentős szerepet játszott.
A hagyományokkal rendelkező Írótábor 1990 után megtalálta saját, önálló szervezeti keretét, és azóta is egyesületi formában működik. A tokaji tábor az egyetemes magyar irodalom nyílt fóruma, amely nemzeti kultúránk sokszínűségét hívatott szolgálni. Tokaj varázsa, a találkozások és tanácskozások öröme fél évszázada biztosítja az érdeklődést és az összetartó erőt. A részvétel a magyar irodalom képviselőinek mindenki számára elérhető lehetőség. Hatása az évente ismétlődő 150-200 fős létszámban is megmutatkozik. A Tokaji Írótábor országos, illetve nemzetközi jelentősége napjainkban is vitathatatlan. Közép-Európa, illetve a világ magyar íróinak találkozójaként tölti be a szerepét a legkiválóbb alkotók és szerzők városunkba érkezésével. A szervezet kuratóriuma, majd elnöksége jó együttműködést alakított ki a tokaji, a megyei és az országos szervezetekkel. A Tokaji Írótábor rangos augusztusi tanácskozásainak állandó helyszíne 1997-től a Tokaji Ferenc Gimnáziumának impozáns épülete.
Az Írótábor élete eggyé fonódik Tokaj város szellemi örökségével. 2001-ben felavatták a Millenniumi Irodalmi Emlékparkot a Gimnázium épülete mellett, melynek megújítására az Írótábor 50. évfordulója alkalmából kerül sor. Az emlékfalon sorakozó neves képzőművészek által alkotott bronz táblák összefüggésben állnak az adott év Írótáborának tematikájával, amit minden évben A magyar kultúra napján hirdetnek ki. Az Írótábor Elnöksége fontos feladatának tekinti a felnövekvő generáció szellemi értékeinek kiművelését, melynek szolgálatában létrehozta a Tokaji Írótábor – Junior programsorozatot. Az Írótábori események helyszínei közül kiemelkedik a Tokaji Gróf Széchenyi István Kollégium, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Paulay Ede Színház és a Tokaji Rákóczi Pince. A nyári írótábori események nyilvánosságát szolgálja az évente megjelenő évkönyv és a Tokaji Hírek című újság irodalmi lapszáma.