2022. május 30. és június 3. között a Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnázium adott otthont a 22. Nemzetközi Junior Öko-Expert Projekthétnek, mely a Visegrádi Alap támogatásával valósulhatott meg. Az élményekkel teli hét alatt a résztvevő diákok nemzetközi csoportokban szereztek új ismereteket és közvetlen tapasztalatokat egy fontos „zöld” témáról. Az 1998 óta működő projekt keretében Yspertal – Ausztria; Veseli – Csehország; Cieszyn – Lengyelország, Rakovice – Szlovákia középiskolásai és iskolánk tanulói közösen tettek fontos lépéseket a környezetvédelem és egymás megismerése érdekében. A program a Visegrádi alap támogatásával valósult meg.

A projekt témája ebben az évben a „Gondolkodj zölden! – Fenntartható, ökológiai szemléletű tájhasználat” volt. A több aspektusból körbejárt témakör minden évben más és más, alkalmazkodik a rendező iskolák profiljához és földrajzi helyzetéhez. A résztvevők az élménypedagógia és a projektmódszer irányelvei mentén minden évben valamilyen jelentős környezeti, környezetvédelmi témát dolgoznak föl nemzetközi munkacsoportokban. A korábbiakban már elmélyültek a globális felmelegedés, a víz, a talaj, az erdő, az idegenforgalom hatása a környezetre, fenntarthatóság stb. kérdéskörében. Iskolánk legutóbb 2018-ban volt a projekt szervezője. Akkor a résztvevők a Tokaj történelmi borvidék múltja, jelene és jövője kapcsán mélyítették el ismereteiket, s osztották meg előremutató elképzeléseiket. A Covid-19 miatti két év kényszerű kihagyás után újra igazán fontos, a térségünket közvetlenül érintő, azonban globális vonatkozásokban is jelentős, térben és időben távolra mutató kérdéseket jártak körül a résztvevők.

  • Turizmus 1: Aktív víziturizmus
  • Turizmus 2: Vízhez kapcsolódó modern turisztikai fejlesztések
  • Biodiverzitás két ökoszisztémában (2 rendszertani csoport – madarak, puhatestűek-vizsgálatával)
  • Fenntartható holtág hasznosítás: Természetvédelem vs. rekreáció
  • Víz mint energia
  • Fenntartható Tokaj-hegyaljai vízgazdálkodás
  • Média csoport (feladata: a napi események dokumentálása, szerkesztése, honlapon történő elhelyezése)

Az öt országot képviselő 70 tanuló arányosan elosztva 7 nemzetközi szakmai csoportban tevékenykedett. Iskolánk oktatóinak vezetésével e témákról rendszerezték elméleti tudásukat, szereztek gyakorlati ismereteket, végeztek terepi méréseket, mintavételeket és vizsgálatokat. A begyűjött mintákat és adatokat intézményünk rendkívül korszerű, a legmodernebb berendezésekkel felszerelt laboratóriumaiban tudományos módszerekkel vették górcső alá. Számos környékbeli fejlesztést, innovatív céget és vállalkozást meglátogattak a csoportok. A helyszíneken az ökológiai szemléletű tájhasználatot megvalósító szakemberek mutatták be létesítményeiket, s ezáltal példát és irányt mutattak a következő generáció tagjainak a fenntarthatóság gyakorlati megvalósítására. Az itt szerzett tapasztalatokat akár hazájukban is kamatoztathatják, hiszen mindannyiunk közös érdeke a „zöld” gondolkodásmód elsajátítása és gyakorlati megélése.

Az elmélyült, ugyanakkor élményszerű szakmai munkát közösségi programelemek egészítették ki. Késő délutánonként a nemzetköziséget olyan játékos és kulturális tevékenységek keretében éltük meg, melyek erősítették az összetartozás érzését. Így hétfőn játékos sportversenyeken, kedden ’1 perc és nyersz’ ügyességi vetélkedőn küzdöttek egymásért az öt nemzet tagjaiból álló csapatok. Szerdán táncház keretében tettük közkinccsé a hagyományos magyar népi kultúra elemeit, majd örömmel fogadtuk, amikor a többi közép-európai ország is felvillantotta saját nemzete legismertebb táncait. A napközbeni változatos szakmai és közösségi programok után az esték újabb lehetőségeket kínáltak az személyes ismeretségek elmélyítésére, barátságok kialakítására.

A projekt munkanyelve az angol volt, így az eredményeket a június 2-án megtartott záró eseményen ezen a nyelven mutatták be. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes asszony, térségünk országgyűlési képviselője. Meghívásunkat elfogadták a Szerencsi Szakképzési Centrum vezetői: Rubi Zsoltné kancellár asszony, Bukta Márta főigazgató asszony, valamint Posta György polgármester úr és a nemzetközi partnerintézmények vezetői, fenntartóik képviselői. A zárórendezvényen miniszterhelyettes asszony, valamint az osztrák, cseh, lengyel, szlovák és magyar partneriskolák igazgatói köszöntötték a résztvevőket.

Minden jelenlévőt lenyűgözött a középiskolások nemzetük népi hagyományait felelevenítő kulturális műsora és a héten szerzett tudományos ismereteik, tapasztalataik bemutatására készített prezentációi. Országos, sőt nemzetközi viszonylatban is kevés olyan partnerség van, ahol környezetvédelmi témakörben ilyen jelentős nemzetközi együttműködés valósul meg immár több mint két évtizede.

Hálás köszönetünket fejezzük ki a Visegrad Fund pénzügyi támogatásáért, mely nélkül a program nem valósulhatott volna meg.

Köszönettel tartozunk a Szerencsi Tankerületi Központnak és Szabó Árpád tankerületi igazgató úrnak, hiszen a gróf Széchenyi István Középiskolai Kollégium ingyenesen szállásolta el a résztvevő tanulókat és kísérőtanáraikat. Köszönjük Ladinszki Tünde kollégiumvezetőnek, hogy a vendégek otthonosan érezhették magukat Tokajban.

Köszönjük iskolánk fenntartójának, a Szerencsi Szakképzési Centrumnak a támogatását.

Köszönet illeti a Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnázium igazgatóját, oktatóit, kiemelten a környezetvédelem és a fenntarthatóság területén magas szintű ismereteket átadó kollégákat, akik felvállalták a szakmai csoportok vezetését, a közösségi és kulturális programok lebonyolítását vállaló kollégákat, valamint azokat az angol nyelvtanárokat, akik segítették a projekt megszervezését. Köszönjük minden oktató, dolgozó és tanuló segítségét!

További információ: https://tfg.szerencsiszc.hu/visegrad-fund/

Horváthné Bócsi Ildikó

igazgatóhelyettes

 
Visegrad Fund